A C-VITAMIN CSÖKKENTI AZ AGYVÉRZÉS KOCKÁZATÁT – ÚJ TALÁLMÁNY!!!
Egy új tanulmány azt mutatja, hogy C-vitaminban gazdag ételek fogyasztása mint pl: a narancs, eper, paprika, brokkoli, papaya, hogy csak néhányat említsünk – csökkentheti az agyi infarktus kockázatát.
A magyar Stroke Társaság elnöke szerint igen szomorú statisztikai adat az, hogy évente mintegy 50.000 stroke esetet dokumentálnak és ezek közül 18.000 halállal végződik. Magyarországon még mindig kétszer annyian halnak bele az agyvérzésbe, mint tőlünk Nyugatabbra. Az orvosok hangsúlyozzák, hogy két fő típusa van a stroke-nak: ischaemiás és vérzéses, a korábbi messze a leggyakoribb.
Az ischaemiás stroke, vagyis vérrög okozta agyi infarktus esetében, a vérrög megállítja a vér áramlását, így a vér nem jut el az agy többi részére. A vérzéses stroke sokkal halálosabb, bár ritkább. Akkor fordul elő, amikor a meggyengült vérerek megrepednek, ami lehetővé teszi azt, hogy a vér kiszivárogjon az ér környezetébe, magába az agyba.
“Eredményeink azt mutatják, hogy a C-vitamin-hiánya nagy kockázati tényezőnek tekinthető a súlyos típusú stroke, csak úgy mint a magas vérnyomás, az alkoholfogyasztás és a túlsúly kialakulásában”-mondta a tanulmány szerzője: Dr. Stephane Vannier, aki a Pontchaillou Egyetemi Kórház orvosa Rennes-ben, Franciaországban.
Vannier és a kutatók csapata 65 vérzéses infarktuson átesett beteget hasonlítottak össze 65 egészséges emberrel. A kutatók mindkét csoport C-vitamin szintjét összehasonlították. Az eredmény: az összes résztvevő 41 százalékánál normál C-vitamin szintet mértek, 45 százalékuknál kimerült szintet, 14 százalékuknál pedig szinte olyan alacsony C-vitamin szintet mértek, hogy az már kóros volt.
Átlagosan tehát a kutatók azt találták, hogy a strókon átesett résztvevők C-vitamin szintje kimerült vagy kóros volt.
A korai eredmények ígéretesek
Eddig a csapat eredményeit nem tettek közzé a szaksajtóban, de az “American Academy of Neurology” mégis azt tervezi, hogy a vizsgálat eredményeit 66. éves ülésén közzéteszi a média előtt április végén Philadelphiában.
Vannier szerint több kutatásra lenne szükség annak érdekében, hogy felfedezése megerősítést nyerjen. Hozzátette, hogy egyik módja annak, ahogy a C-vitamin működik az az, hogy CSÖKKENTI A VÉRNYOMÁST! Azt is megjegyezte, hogy a C-vitamin más előnyökkel is rendelkezik. Hacsak azt nézzük ahogy a kollagén fehérje termelődését serkenti- amely a bőr szerkezetét, szövetek, erek és a csontok felépülését határozza meg, akkor már érthetővé válik a stroke kockázatának csökkentése is.
“Ha mindez beigazolódik- mondja a “Medical News Today”- “az eredmények egyre több bizonyítékot adnak kezünkbe az étrendi tényezők és a stroke kockázata közötti összefüggésre”.
Egy 2012-ben készült tanulmányban kutatók megállapították, hogy pl. a csokoládé fogyasztása csökkentheti bármely stroke kialakulásának veszélyét. Azt találták, hogy azok a férfiak, akik a legnagyobb mennyiségű csokoládét fogyasztották, 17%-kal alacsonyabb stroke kockázati tényezőt tudhattak magukénak, mint azok a férfiak, akik soha, vagy csak nagyon ritkán ettek csokoládét.”
A C-vitamin fogyasztása számos egyéb egészségügyi előnyökkel jár.
Talán a legismertebb minősége: a vitamin azon képessége, hogy erősíti az emberi immunrendszert. Nagyon jó szabadgyök semlegesítő és méregtelenítő is egyben.
A 19. és a 20. században orvosok és kutatók azt találták, hogy a nagy dózisú C-vitamin – 1000-szeresével szedve a mai ajánlott napi adagoknak(!) – egy sor betegség kezelésére alkalmas.
C-vitamin hatásai, tulajdonságai
A C vitaminnak kiemelkedően fontos szerepe van az immunrendszerünk egészséges működésében:
– Antioxidáns, véd a szabadgyökök ellen így minden szempontból fokozza az immunrendszer működését sejtszinten. A világ összes ismert antioxidánsa közül a 2. legerősebb, leghatékonyabb!
– Semlegesíti a káros szabad gyököket, amelyek a sejtek öregedését vagy rákos elfajulását idézhetik elő, azaz lassítja az öregedést és megelőzheti a rákot
– A c vitamin hatása jelentősen felgyorsítja a horzsolások, égési sérülések, sebek, műtét utáni sebek/hegek gyógyulásának folyamatát és a hegképződést
– Ellenállóvá teszi a szervezetet a fertőzésekkel szemben
– Gyógyítja a fogínyvérzést, + kitűnő megoldás mindenféle íny probléma kezelésére
– Erősen és egészségesen tartja az izmokat, a csontokhoz rögzítő ínszalagokat és inakat, az ízületeket
– Segít a fogíny, vérerek, csontok és fogak megújulásában és gyógyulásában (erre a leghatékonyabb D vitamin + kálcium és magnézium kombinációban)
– A C Vitamin hatása a különféle vírus- és baktériumfertőzések megelőzésében kiemelt és egyértelműen bizonyított
– A nátha megelőzésében és kezelésében a C vitamin hatása kiemelkedő jelentőségű
– Enyhíti a gyulladást, s a gyulladásos tüneteket (pl. ízületi gyulladásnál is segít stb..)
– A fájdalmat is képes csökkenteni
– A C vitamin hatása fáradság, lehangoltság, levertség ellen kitűnő megoldás
– Véd a rákkeltő anyagok káros hatása ellen, megelőzheti a rák kialakulását, lassítja vagy akár csökkentheti is a már kialakult rák növekedését
– Segít a szívproblémák esetén is
– Csökkenti a vérnyomást
– Csökkenti a vércukorszintet, ezért cukorbetegeknek is ajánlott a fogyasztása
– Asztma és allergia esetén a c vitamin hatása páratlan javulást szokott hozni
– Segít a kollagén képződésben (a kollagén egy különleges fehérjemolekula, amely az emberi testben több helyen, pl. a bőrben, vérerek falában rugalmas és erős hálót képez). Gyenge minőségű kollagén képződésekor (pl. a kevés C vitamin miatt) a szövetek terhelhetősége, rugalmassága csökken, sérülékenyebbé válnak
– Segíti a vas felszívódását
– Csökkenti a vér koleszterinszintjét
– Védi a húgy-utakat és a húgyhólyagot
– Nem engedi a skorbut kialakulását
– Bizonyos fokú védelmet nyújt a szürkehályog ellen is, és csökkenti a hályog kialakulását
– A C vitamin hatása az is, hogy elősegíti a gyógyszerek, mérgek, idegen anyagok inaktiválását a májban
– A rákkeltő anyagok ellen is egyértelműen kimutatott a jótékony, megelőző és gyógyító hatása. Segít megakadályozni a nitozaminok (az élelmiszerekben, kozmetikumokban, gumitermékekben gyakran előforduló rákkeltő anyagok) képződését.
– Mérsékli az allergiákat okozó anyagok hatását. Manapság sajnos egyre többen szenvednek légúti, légzőszervi megbetegedésekben vagy allergiában. Ez a fontos mikro tápanyag enyhíti vagy akár megakadályozza az úgynevezett allergének (pl. virágpor) hatását a szervezetünkben
– Növeli a húgyúti fertőzések kezelésére javasolt gyógyszerek hatását
– Csökkenti a vénás vérrögök kialakulásának a lehetőségét
– Természetes hashajtó (nagyobb mennyiségekben)
– Segíti a nátha megelőzést, szedésének köszönhetően szervezetünk könnyedén veszi fel a harcot a megfázással, s az influenzával is
Okozhat a C-vitamin (aszkorbinsav) vesekövet?
Számos kutatást végeztek, melyben egészséges felnőtt emberek, naponta 10.000 mg C-vitamint (aszkorbinsav) fogyasztottak el. A nagymértékű C-vitamin bevitel ellenére sem alakult ki vesekő, még csekély mértékben sem. Viszont néhány mérési eredmény félreértést okozhat. Például egyes oxalát mérésére használt kit reakcióba kerülhet a vizeletben lévő C-vitaminnal, azt a téves látszatot keltve, hogy a vitamin vesekövet okoz. Ezért kezeljük óvatosan a különféle mérési eredményeket, mert nem mindig tudhatjuk, milyen tudományos módszer alapján folytatták le a vizsgálatot. Arról már nem is merek említést tenni, de sajnos nem alaptalan, hogy néha pénzügyi, gazdasági okokból történik egy kutatási eredmény befolyásolása. Így fordulhat elő, hogy egészségre ártalmas készítmények kerülnek forgalomba, mert a törvényi szabályozás kismértékű módosítása révén egy-két határértéket módosítanak, vagy egy bizonyos adalékanyagot használ a gyártó. Kifejlesztenek egy újabb adalékot, ami csöppet sem biztos, hogy egészségesebb, sőt… Ez egy ördögi kör, amelyben a pénz az úr, itt viszont szeretnék mindenre fényt deríteni. Legyünk tehát óvatosak, nézzük meg azt is, ki végezte a kutatást és vajon fűződött-e valamilyen érdeke az eredményhez?
C-vitamin szedésével megelőzhető-e a megfázás, meghűlés?
Az erről szóló kutatási eredmények egyértelműen és cáfolhatatlanul bebizonyították, hogy a C-vitamin véd a megfázás és influenzával szemben. Ha esetleg mégis sikerülnének a kórokozóknak áttörni szervezetünk immunrendszerét, akkor sincs veszve minden. A megelőzés (prevenció) jótékonyan fog minket támogatni, hiszen a bejutott vírusokat, baktériumokat stb. hamarabb semlegesíthetjük, elpusztíthatjuk. Ezért érdemes folyamatosan pótolni a C-vitamint, mert így egy betegségből jóval hamarabb felépülünk. Akkor sem késő szedni, ha már megtörtént a baj, de a megelőzés sokkal humánusabb. Már napi 1000 mg esetén is sokat tettünk magunkért, de van akinek ennél többre van szüksége. Ez lehet 2000 mg, de akár 8000 mg is. Könnyűszerrel ellenőrizhetjük a még hatékonyan felszívódó mennyiséget, mivel a túlzott fogyasztás esetén a gyomor és bélmozgás szaporább lesz. Tehát ha felhígul a székletünk vagy hasmenésünk van, csökkentsük a C-vitamin adagunkat. Ne ijedjünk meg nem leszünk betegek, a székletünk is hamarosan helyreáll a csökkentéssel együtt. Mindenkinek magának kell kitapasztalnia az éppen kellő mennyiséget. Viszont arra hívnám fel a figyelmet, hogy betegségek idején emelhetünk egy kicsit a napi adagon. majd elmúltával csökkentsük. Számos kutató járt már így, pl. Szentgyörgyi Albert is növelt dózist fogyasztott tüdőbetegségben, s így ezáltal hamarabb felépült. A tudósok álláspontja szerint a megfázás idején jelentősen csökken a C-vitamin (aszkorbinsav) a fehérvérsejtjeinkben, ezáltal nagymértékben gyengül az immunrendszerünk. A C-vitamin segíti az immunrendszer munkáját, ezáltal sokkal hamarabb leküzdhetjük a betegségeket, így az gyorsabban fog lefolyni, kevésbé szenvedünk a kellemetlenségektől.
Segíthet a C-vitamin az allergiás megbetegedések esetében?
Allergiában szenvedők bizonyára örömmel olvasnak arról, hogyan könnyíthetnek a tüneteiken. Elég csak a manapság népszerű parlagfűre, szénanáthára gondolni. Mások szőrre, porra és hosszasan lehetne még sorolni, mennyi mindenre lehetünk még allergiások. Régen az emberek parlagfű-allergiája sem volt jellemző. Ma már ott tartunk, hogy a törvény is előírja a kötelező irtását. Nos mit tehetünk, hiszen minden virágport, macskát stb. azért nem kerülhetünk el. Ebben segít a C-vitamin. Ugyanis természetes antihisztaminként viselkedik. Ugye allergia esetén a hisztaminszint szokott megemelkedni. Nos mindezt kordában tudja tartani, de azért azt ne várjuk, hogy egy csapásra megoldódnak a problémáink és tünetmentessé válunk pár gramm C-vitamintól. Viszont 2000 mg és 4000 mg között szedve nagyban segít a hörghurut és asztma tünetein, még nagyobb dózisban, 8000 mg-ig pedig a nehézlégzést csökkenti és oldja a légutak szorítását. Ezenkívül, a mozgás indukálta asztma kezelésében is nagyon eredményes. Több tanulmány is bebizonyította, hogy a szezonális allergia és az allergiás nátha esetében a napi 2000 mg C-vitamin már nagy javulást hoz. Az ételallergiák esetében is enyhülést hozhat a C-vitamin. Sok étel okozhat allergiás tüneteket az embernél, de a C-vitamin csökkentheti a hisztamint, ezzel az allergiás reakciót is. A kezelés során azért szükségünk lesz napi 1000 mg-ra, amíg a tünetek enyhülnek. Napi 2-4 gramm megelőzheti az ételallergia szövődményes betegségeit.
A C-vitamin a légzőszervi megbetegedések esetében is terápiás hatású?
A C-vitamin légzőszervi megbetegedések esetén is nagyon ajánlott, mert kedvezően befolyásolja a betegség lefolyását. Egy kísérlet során pl. 57 idősebb beteget vizsgáltak, akik hörghurutban vagy tüdőgyulladásban szenvedtek. A csoport egyik fele pusztán placebót (látszatgyógyszer), a másik fele 2000 mg C-vitamint kapott. Akik a C-vitamint kapták, azok sokkal jobban érezték magukat, mint a placebósok
Gyógyszertári minőségű L-aszkorbinsav, természetes eredetű, bioaktív C vitamin vásárlása:
IDE KATTINTVA fel tudsz iratkozni a blogértesítőkre, így automatikusan kiküldi neked a rendszer a következő bejegyzéseket.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: