Évi féle életmód

Téli csemege: A gesztenye

 A gesztenye hosszú idők óta a téli hónapok nagy kedvence számomra. Otthon is gyakran sütök, de az adventi  vagy más téli vásárokban is muszáj vennem és  ennem.  IMÁDOM! Sőt szívesen fogyasztom a  “zacskós” változatát is.

gesztenye

A “gesztenyeszezon” közeledtével, gondoltam utánaolvasok a témának, úgyhogy az idén már azzal a tudattal eszem, és adom a családomnak, hogy tudom, hogy az egészségünk érdekében is teszünk a fogyasztásával.

Ezt írják a szelídgesztenyéről:

“A római légionáriusok olyannyira fontosnak találták a gesztenyét, hogy még az Alpokon keresztül is magukkal vitték. Olaszországban a gesztenye mindennapi tápláléknak számít, lisztté őrölve kenyeret is sütnek belőle.

A gesztenye igazi tápláló és egészséges téli gyümölcs, értékes alapanyag a konyhában. Az összetétele hasonlít a burgonyáéhoz, mégis nagy a különbség. Mivel nagy mennyiségben tartalmaz lassan felszívódó szénhidrátokat, rendszeres fogyasztása kifejezetten ajánlott, hiszen a vércukorszintet lassan, folyamatosan emeli meg, így az a szervezet számára egyáltalán nem megterhelő. És ezer más dologra jó még!

A szelídgesztenye teljesen pótolni tudja a gabona-, a dióféléket és a burgonyát. Külső kemény burkolatán kívül el kell távolítani a belső bőrt is, de ezeket a héjakat nem kell eldobni, hanem meg kell szárítani és megőrölni. Szilíciumtartalma miatt értékes. Kitűnő teát lehet készíteni belőle.

Gyógyászati célokra levelét és termését gyűjtik. Levelének teáját asztma, szamárköhögés és hörghurut esetén fogyasztják. Több köhögéscsillapító és köptető készítmény alkotója. A vénás vérkeringést serkentő hatása miatt visszér, aranyér esetén is alkalmazzák.

Elsősorban görcsök és szamárköhögés ellen használják. Gyümölcse és kérge gyomor- és bélhurut, orrvérzés, vérköpés, lumbágó gyakran használt gyógyszere. Gyümölcsének héja csersavtartalmánál fogva a hasmenés háziszere.

A termés a következőképpen is felhasználható: 20 percig forraljuk, majd a vízből kivéve 10 percig meleg kályhában süssük, majd szárítsuk meg és őröljük finomra. Kiválóan használhatjuk kenyérhez és gabonafélékhez.

A gyümölcs 100 grammja 52 g vizet, 4 g fehérjét, 2,5 zsíranyagot, 40 g amidot, ezen kívül fontos ásványi anyagokat, káliumot, cinket, rezet, mangánt, vasat (1 mg), valamint foszfort, ként, nátriumot és kálciumot tartalmaz.

Jelentős B1- és B2-vitaminforrás, C-vitamin-tartalma pedig vetekszik a citroméval (50 mg). PP-vitamint is (nikotinsavamid) tartalmaz kis mennyiségben.

Októbertől februárig beszerezhető, de könnyen kiszárad, így a gesztenyeszemeket felhasználásig hűvös, párás helyen, jobb híján hűtőszekrényben tároljuk.

 Már dédanyáink is…

A népi gyógyászatban hasmenés, hurutos és légzőszervi megbetegedések ellen, valamint görcsoldásra használták. (A gesztenyeméz igazi különlegesség, de torokfájáskor is szopogathatunk belőle 1-1 kanállal.) De nemcsak termése, hanem a belőle készült méz, a fakéreg a falevél is hasznos a légúti megbetegedések természetes kezelésében.

Hasznos és finom!

Szeretjük sülve-főve, húsokba és süteményekbe töltve: a gesztenyepüré, gesztenyés kifli, gesztenyeszív sokak kedvence! Kevesen ismerjük viszont a kenyéralapanyagaként. Aki nem szereti a gabona vagy burgonya készítményeket, gesztenyével kiválthatja.
A gesztenyében található vitaminok:

200 mg B1-vitamin

 250 mg B2-vitamin 

0,32 mg B6-vitamin 

30 mg C-vitamin 7,5 mg E-vitamin 

553 mg kálium

48 mg magnézium 1,2 mg vas 0,2 mg réz 

90 mg foszfor

 

Jótékony hatásai:         

csökkenti a gyulladást és a vizenyőt

véd a vizenyő kialakulása ellen,

erősíti és javítja az érfalak rugalmasságát és tonizálja a

görcsoldó

antioxidáns

     Egészségünk mellett szépségünkre is pozitívan hat a benne lévő  eszcin, mert csökkenti a narancsbőrt, külsőleg régóta használják fekélyek és bőrbetegségek kezelésére, aranyér ellen (ez utóbbi esetben ülőfürdőként használatos). Amit kevesen tudnak, hogy a szelídgesztenye természetes fényvédő is. A kéregből nyert eszkulin a fényvédő krémek gyakori alkotórésze.      

Eddig nem  is gondoltam rá, hogy a gesztenyét is le lehet fagyasztani, és akár egész évben ehetünk ebből a finom csemegéből, de az idén teszek el egy pár zacskóval.

Ha szeretnél értesítést kapni gyógynövényes tapasztalatokról, vagy az egészséges életmóddal foglalkozó cikkekről,

ITT MEGADHATOD AZ EMAIL CÍMEDET   és értesítelek.

        

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!